Kapható vagy egy kis múltidézésre?

Mondjad.

Neurotic-koncert.

Én csak kettőn voltam. Az egyik, ami benne van a Rocktérítőben is, de volt egy Almássy téri, amit soha nem felejtek el. Ezen a kettőn voltam, fiatal gyerek voltam akkor még.

Elmeséled őket?

Figyelj, annyi volt: teltház, kijött a Pajor, be se volt rúgva szerintem. Lejátszották az első négy számot, utána valamin a Pajor bekattant, fogta, köszönjük szépen, elnézést kérek, nem tudunk tovább játszani, a belépőt a pénztárnál visszafizetik. És úgy volt, a Pajor saját pénzéből mindenkinek visszafizették a belépőt. Mert négy szám után valamiért úgy érezte, hogy nem megy tovább.

Remek srác volt ez a Pajor. Becsületes.

Becsületes. "Én egy becsületes srác vagyok, aki begyorsult, és feldönt." Ezt megénekelte. Az meg, hogy, amiért sokan szidták, hú, rengeteget vitatkoztam ezen az emberekkel. Mert én személyesen utána, megmondom őszintén, nem találkoztam vele. De a Dönci, aki meghalt szegény, tudod, aki a Vidámparkban is játszott.

Persze, nagyszerű gitáros volt.

Meg egy nagyon jó ember. Temetéséről úgy vonszoltak ki, olyan részeg voltam. Horváth Gabi hívott föl, tudod, a Balatonnak a bassgitárosa, aki a Vidámparkban is volt. És akkor így játszottuk: Horváth Gabi, Dönci, Andris, meg én, meg a Papócsi. Jó kis zenekar volt. Csak aztán a Döncivel nem lehetett bírni, szegénnyel. Nem jelent meg próbákon, sokat ivott. Ezt most elmondhatom, mert mindenki tudja. De amellett, hogy sajnos tényleg nem lehetett vele együtt dolgozni már a vége fele, azt megtette, hogy… Sziget koncert volt, nagy koncert, de szólógitáros nélkül, mert Dönciről jött a hír, hogy hasnyálmirigy-gyulladással a László kórházban van. Már azon gondolkoztunk, hogy lemondjuk. Viszmajor, mint amikor lerobban a busz, a zenekar nem tehet erről, nem kell kártérítést fizetnie. Egyszer csak megjelent a Dönci. Kiderült, hogy hasnyálmirigy-gyulladással – nekem is volt, én tudom, milyen az – letépte magát az infúzióról, a zenekar érdekében lemászott a második emeletről, és beült egy taxiba. És így, ülve lejátszotta a koncertet. De ennek ellenére mennie kellett, így nem lehetett, és a Papócsi – lehet, hogy ez kegyetlenség volt tőle, vagy racionalitás, szerintem az utóbbi –, azt mondta, hogy vagy ő, vagy én.

És a Papócsit választottad.

Kemény választás volt.

Te is racionális voltál, a zenekart tekintetted.

Így van, nem tehettem mást.

Döncit ez padlóra küldte?

Igen, de hát nem lehetett mást csinálni. Vannak helyzetek, amikor, most ez lózungnak tűnik, de amikor tényleg... vagy ez, vagy az. De utána még sokáig együtt jártunk Döncivel, még ittunk, átmentem hozzá, barátok maradtunk. Na, szóval megtért a Pajor, és a Dönci beszállt az Ámen zenekarba. És akkor szerintem ugyanaz lehetett, mint nálunk. Hiába volt zseni a Dönci, Pajor ráadásul már megtért, tehát nem is az, hogy jól berúgunk próbán, azt maximum lesz valami, hanem hát valamiért nem egyezett a világlátásuk. De erről nem tudok semmit.

A rocktérítős koncerten a Pajor állítólag azt üvöltötte, hogy valamelyik szolga jöjjön ide, és szerelje meg a mikrofont. Erre mondtad egyszer, hogy valószínűleg joggal mondta.

Valószínűleg. Magától egy zenész nem kattan be. Én is, volt olyan, baszd meg, hogy Pécsett játszottunk a Kispál előtt, hú, ez még nagyon az elején volt, a Kazinczy moziban. És egyszerűen botrányosan hangosított a gyerek, de láttam, hogy direkt. Persze, ha szarul szól egy zenekar, a közönség nem reagál, még azt se, hogy kurva anyád. Na, mondtam, hogy: „Jól van, gyerekek, akinek nem tetszik a zenénk, az hozzon egy sört.” Sorakoztak a sörök. „Köszönjük szépen, ez volt az Ugatha Christie.” Azzal a lendülettel lerohantam, a Kispál Andris mai napig emlegeti, hogy véletlen úgy bokán rúgtam a húgát, ahogy átgázoltam a tömegen - de tényleg véletlenül -, hogy egy hónapig gipszben volt. Aztán odamentem a keverőshöz, mondom: „Na, fontos volt leégetni a pesti zenekart? Te büdös, rohadt, köcsög bunkó.” De akkor már jöttek oda a biztik: „Hagyjad a faszba, gyere.” Aztán mondtam a Lovasinak is, hogy ne haragudj, ezért lejönni Pécsre… Azt mondja, ő nem tehet róla, ő ilyen utasítást nem adott – és ebben biztos vagyok. Nem, egyszerűen nem voltunk szimpatikusak, azt’ direkt. Visszatérve a Pajorra, lehet nem volt szimpatikus, és alábaszott egy olyat a kontrollba, hogy nem hallotta magát, vagy mit tudom én, torz volt a mikrofon. Nagyon tönkre lehet tenni így egy zenekart, nagyon. Én például a Gödörben azért szerettem játszani, mert ott tudtam, hogy ott be se kell állni szinte. Odamentünk, a Janó már tudta mi a felállás, és mindig úgy szóltunk, mint a kisangyal. A Pajor normális, intelligens ember volt. A Rocktérítőből is néha az jön ki, hogy egy agresszív ember volt, hát, biztos felidegesítették. Akkor néha én is szoktam az lenni, ha hiszed, ha nem. De amúgy teljesen okés volt.

A szétesettsége teátrális volt, vagy komoly?

Az komoly volt. Én személyesen láttam legurulni az Almássy tér lépcsőjén. Nem játszotta meg, keményen nyomta, és idejében abbahagyta. De én ebbe a körbe nem tartoztam, akik nyomták ezeket az anyagokat. Inkább a csepeli haverokkal voltam, csak a szeszkó. Az úgy rendesen.

Ez a kör, Pajor, Pauer, Dixi, talán még a Víg is…

Hát a Víg Misi inkább magának való volt, de igen, szellemileg vonzódott ehhez a csapathoz.

Bajkeverők voltak? Balhéztak?

Hát attól függ, hogy mi a balhé. Mi is balhéztunk. Az akkori rendszernek bajkeverő volt, aki a hivataloshoz képest mást csinált. Pajor nem csinált akkora balhékat, magát tette majdnem tönkre.

Téged bevittek?

Nem. Hát jó, volt ilyen, hogy egyszer-kétszer bevittek huszonnégy órára, de ennyi.

Te hány évesen kezdtél feljárni a pesti underground körökbe?

Én nem jártam pesti underground körökbe, én nem tartom magam pesti undergroundnak. Egyszerűen olyan helyeken játszottunk, Fekete Yuk, Almássy tér, Benczúr Klub, ahol ugyanezek a zenekarok. Valamilyen kölcsönös tisztelet működött egymás iránt, de hogy mondjam, aki értelmes vagy jó zenét csinált, amin azt értem, hogy őszinte, és az ember el tudja találni a dobot, az oda sodródott. De ez nem jelenti, hogy másnap mi együtt söröztünk.

Méhes Marietta?

Szép volt, roppant hamisan énekelt, de volt egy kisugárzása. Okos lány volt, keveset beszéltem vele. Zárkózott, érdekes nő volt.

Depressziós?

Még csak az sem. Inkább rezignált.

Passzolt a Víggel?

Passzolt, meg lehet hallgatni, amit csináltak. Miért, a Víg depressziós?

A zenéje igen, az ember pedig elfogadónak tűnik.

Lovasi szerint az egyetlen ember voltam, akit részegen szomorúnak még nem látott. Ezt írta a könyv hátuljára. És ez így is van. Az, hogy a háttérben mi zajlik... Én nem fogok nyavalyogni, az ember nem azért megy a kocsmába, nem azért megy a közösségbe. Persze megosztja, hogyha úgy érzi, hogy van befogadó közösség, hogyha van valami problémája vagy baja, de nem nyavalyogni megy, hanem jól érezni magát.

És ami a háttérben zajlik?

Azok kijönnek a számokban. Érdekes módon nekem egyszer azt mondta egy nem is annyira buta ember, hogy őt ezek a számok vidítják föl. Ezek a nagyon vidám, hiphip meg hurrá számok téged felvidítanak? Engem elszomorítanak. Valahogy nem jönnek be.

Tehát a zenédet nem neveznéd optimistának, de magadat igen?

Na, ez egy érdekes kérdés. A zeném szerintem optimista, mert egy csomó embert a Vidámpark zenéje rakott helyre, ezt visszahallottam, szemtől szemben is. Nem mintha berakott volna egy ABBA-slágert, pedig az ABBA-val sincs semmi bajom.

A zenéd a személyeden kívül, önállóan is felvidít embereket?

Ezt nem tudom, én nem úgy csinálom a zenét, hogy na, most ennek milyen lesz a hatása, hanem kijön. Aztán meglepődök, hogy például volt egy lány, aki odajött, hogy majdnem öngyilkos akart lenni, de meghallgatta az Őszi sanzont, és annyira meghatódott, hogy mégsem. Azóta két gyereke van. Helgának hívják egyébként, ott van minden Vidámpark-konceten. Érdekes az emberi lélek, nem vagyok pszichológus, csak egy mezei rocksztár vagyok.

És a fordított hatáshoz mit szólnál? Szomorú vasárnap, vagy a Beatles állítólagos hatása Charles Mansonra…

Nézd, ez egy olyan dolog, mondod a Szomorú vasárnapot vagy a Seress Rezsőket… Arról nem a zenész tehet. Hogyha az ember már be van kattanva, vagy annyira szétbomlott valami az agyában, hogy egyszerűen nincs mit csinálnia, vagy nem érzi azt, hogy akár egy hangyát is érdemes megnézni a földön, az már nem azért lesz öngyilkos, mert a zenész... Jó, a zenésznek van egy bizonyos fokú felelőssége, megír egy számot és előadja, de arról nem tehet, hogy a hülyegyerek hazamegy, és fölköti magát. Az nem a szám miatt kötötte föl magát, amögött már biztos, hogy van valami. Nem is valami, hanem valamik. Sok minden. Egész biztos vagyok benne, saját példámból tudom.

Az öngyilkossági kísérleted után hogyan kúráltad magad?

Ha jó idő volt, lementem a padra, leültem, vettem sportot, vettem egy üveg bort, és szépen, csendben ültem. Arra a padra csak a Suha Pisti barátom és olyan emberek jönnek, akik… De azt is látják, hogyha izé. Két pad van szemközt. „Snóblizunk?” Mondom: „Gyerekek, most nem.” „Na jól van, Őz depis, hagyjuk békén, hozzunk neki egy üveg bort.” „Még van!” „Nem baj, igyál még egyet, rád fér.” Aztán kialakult.

A társaság húz ki a depresszióból?

Más nem húzhat ki. Mert egy nő bele tud vinni iszonyúan, mint ahogy ki is tud húzni. Erről nincs más véleményem, nem vagyok pszichológus, nem vagyok pszichiáter, ez van.

Így az interjú vége felé üzensz valamit az olvasóknak?

Igen. Hogy kinek köszönhetek kurva sokat. Pedro, Mikó Gabi, Tenci, Bak Andris. Ők különlegesek.

Mit kell tehát tudni a lemezről?

Nagyjából kész van. Molyolunk rajta egy kicsit, és ha isten is így akarja, meg a Papócsi is, akkor.

Mit vársz a lemeztől?

Semmit. Ha az emberek felhívnak, hogy hallották az új lemezt, annak örülök. De ez az életpályám, meg az írogatás. Nem lettem matematikatanár, pedig annak készültem.

Nem jött volna jól a papír?

Szarok én a papírokra.

Mesélj arról, hogy a Barcs forgat rólad filmet.

Ó, hát a Barccsal már régi haverok vagyunk. A Flash zenekart az egyik legnagyobbnak tartom, hiába írtak mindössze tizenegy számot, az a tizenegy szám az oda van rakva. Visszatérve, látod, van, amelyik évente kiad valamit, van, amelyik egész életében tizenegy számot játszik, és mégis ott vannak az emberek, mert olyan hangulatot tud teremteni az a hülye… A hülye nagyon idézőjelben. Kurva jó barátok vagyunk. Ritkán találkozunk, de amikor Flash-koncert van, fél lábbal is elkocogok. Ahogy ő is Vidámparkra. Aztán kicsit elsörözünk. Amellett nagyon jó ember, szociális munkás, két gyereket nevel.

Mi lehet az oka, hogy filmet forgat rólad?

Kitalálta.

Mit látott, amit érdemes megörökíteni?

Te mit láttál, amit érdemes interjúban megörökíteni?

Az emlékeidet, és hogy a rocknroll hova vezet: mi történik, ha valaki hosszútávon komolyan veszi a rocknroll életérzést.

Figyelj, sokféle dolog történhet, ez genetika, környezet, neveltetés. Együtt kezdtük a Lovasival, nézd meg, három gyereket nevel, neki így alakult. A Lukács Laci bírja fizikailag úgy, hogy százötven koncertet nyom, miközben nem piálja szét magát. Pedig szereti a jó bort. Tehát a rakenroll az ugyanúgy vezethet oda – de ez olyan lózung lesz -, hogy az ember meg tudja állni, mint hogy nem. Ez szerintem már csak emberi jellem kérdése, hogy ki hogy, hova kerül, mennyire lesz sikeres. Vagy harmincévesen heroinistán szétlövi magát, vagy... Ezt meg nem tudom mondani.

Büszkén vonod meg a mérleget. Nem rágódsz azon, hogy talán nem kellett volna inni, komolyabban kellett volna venni a Vidámparkot, a zenei karriert.

Csomószor elgondolkodtam azon, hogy nem kellett volna annyit inni. A Vidámparkot mindig komolyan vettem.

De nem úgy, mint a Lovasi a Kispált, körömszakadtáig fel a meredek emelkedőkön.

Más típus, szerencsés alkat. Semmi bajom nincs, barátok vagyunk a mai napig.

Elismerősen beszélsz róla.

Hát ő is rólam, hál’ istennek. Ő egy más ember, aki bírta ezt a cirkuszt. Hát, én meg úgy voltam, hogy a zenében nem ismertem tréfát, tényleg. Aztán ennyi van. Mamikám!

Kér egy kávét?

Még egy teát kérnék.

Beszélgessetek, tudod, hogy nem hallom úgyse.

Jó, csak nem emlékszem, hol tartottam. Tehát jellemfüggő, a Lovasi is megissza a Gerével a borát, meg amikor lemegyek Orfűre, a horgászstégen megiszunk két láda sört, de ő valahogy egyensúlyban tudja tartani. Ez genetika és neveltetés.

A tiédhez hasonló őszinte életvitel egy rocksztártól, legalábbis szokatlan.

Mit csináljak. Apám így nevelt. Csak ő nem rockzenész lett, hanem munkás. Nem akarom itt most eljátszani a nagy őszinte Őz Zsoltot. Mint mindenki, én is rengeteget hazudoztam, de ezek vicces hazugságok voltak, senkinek sem ártottak.

Egészségére!

Köszönöm. A Vidámpark sikerének okát abban látod, hogy nem játszod meg magad. Amikor legelőször odamentem hozzád, uramoztalak. Rám förmedtél: „Mondd már, hogy baszd meg!”

(Nevet) Azt mondtam?

Igen.

Akkor már volt a nózimban, mi?

Eléggé készen voltál. Aggódtál, hogy fogsz fellépni a Balatonnal ebben az állapotban. Sikerült?

Sikerült.

Hogy komolyan vennéd a zenekart…

Nem tettük bele a teát. Hiába, már csak ilyen feledékeny vagyok. Tessék beletenni.

Köszönöm.

Még ilyet.

Ritkán fordul elő, hogy józanon mész föl a színpadra, de a koncert végére mindig berúgsz.

Olyan is van, meg olyan is, hogy részegen megyek föl, és józanon jövök le.

A Lovasi állítása szerint leszokott a koncert előtti ivásról. Tudta, hogy a zenekarnak rosszat tesz. A Neurotic-fellépések azért hiúsultak meg, mert a Pajor be volt lőve. De téged nem befolyásol a fellépés abban, hogy iszol-e.

Jó, hát azért kicsit majd oda kell figyelni. A Rósz Gyuri mondta, hogy a legutóbbi koncert után volt egy koncert, amikor kétszer leestem a színpadról. Kis koncert volt a Tündérgyárban. Azt mondta, legközelebb akkor játszol, ha színpadképes leszel. Mondom, jól van, Gyurikám, ne haragudjál, így alakult. Nem vagyok rá büszke, de hát van olyan, amikor összefut az ember rég isimerősökkel. Ritkán iszok rövidet, de azt mondják: „Igyunk meg egy unikumot!” „Igyunk, basszameg!” Aztán ez hozza a sört, az hozza a sört. Úgyhogy most azt találtam ki, hogy ha koncert lesz, akkor legfeljebb a beállás előtt egy órával megyek oda. De hát tök mindegy, itt elindulok Csepelen... Ha nagyon akarok, akkor berúgok.

Ezt elfogadod?

Úgy akarok változtatni, hogy a fiúkkal ne basszak ki. Azért lássák, hogy na, az Őz nem úgy néz ki, mint egy fél éve.

Hogyhogy nem fél a haláltól az, aki ennyire szeret élni, aki sohasem sírva vigad?

Nem szabad a haláltól félni, én akkor már rég megdöglöttem volna. A kórházban is megmondták, hogy elképesztő szervezetem van. Úgy állok hozzá, hogy ha holnap, holnap, ha nem, akkor húsz év múlva. Ezt nem én döntöm el. Nem vagyok se istenhívő, se ateista. Ha nem tudnék most rágyújtani, megbolondulnék. Tudom, hogy itt a söröcske – amit most szépen föl is bontasz nekem –, de! De ne játsszuk itt el a nagy barmot, aki mindenbe beleszarik. Azért arra odafigyelek, hogy amikor már nagy szar van, akkor szépen bemegyek a kórházba. Most megyek a bőrklinikára, szerintem az elég is lesz nekem a rehabilitációra.

Tudod, hol a határ?

Mindenki fél a haláltól, aki nem, az hazudik. Persze, hogy fél. De rájön előbb-utóbb, hogy így is, úgy is bekövetkezik, csak nem mindegy, hogy. Az utcán fetrengsz, és jaj, szerencsétlen fasz, vagy pedig igenis talpra állsz. És én talán érzek még magamban ennyi erőt.

De aközött, hogy az Imre téren holnap kifolyik-e a májad, és aközött, hogy ma megiszod-e a sört, van összefüggés.

Van.

De minimálisan sem figyelsz oda. Legutóbb a Nádasban mondtad, hogy menjünk haza, nem ettél egész nap semmit, rossz a gyomrod, nem tudsz inni. Mondtam, jó, én itt hagyom ezt a bort, menjünk. Mire te: „Na, ilyet nem csinálunk.” Majdnem visszajött, de csak azért is lehúztad.

Van, amikor meg annyit zabálok, mint a ló. Ahogy éppen rám jön. Tudod mit, szarok én erre a nagy divatos tudatos életmódra. Az a röhej, hogy ha kórházba kerülök vagy eltűnök néhány napra, nem hiányzik a pia. Volt, hogy négy évig nem ittam. Az, hogy egy hónapig nem iszok? Az micsoda?! Én nem szenvedek, csak szeretek inni, na. Van, aki heroinozni szeret, van, aki súlyzózni, van, aki a faszom tudja, egész nap a számítógép előtt ül, ki mit. Én szeretek inni, a hetvenhat éves szomszédomhoz szeretek átmenni „Ki nevet a végén”-t játszani.

A társasági életet szereted, amivel együtt jár az ivás.

Igen. Csak mostanában volt olyan, hogy nem volt kedvem bemenni a városba, több okból.

A tévé, az internet helyett a társaságot választod.

A tévézést úgy utálom, hogy minek nézzek tévét, hogyha nincs olyan műsor, ami engem érdekel. De például amikor meccs van, ami érdekel – a Barcelona, ez nagyon fontos, vagy a magyar válogatott -, vagy a szomszédnál, vagy a Suha Pistinél, vagy a haverokkal megnézem. Futballoztam sokáig. Az internet meg, az, hogy mindenki már lassan belebolondul, hogy napokon keresztül csak azt nézi ahelyett, hogy lemenne focizni egyet… Sok minden jó van benne, de…

*Őz anyja bejön*

Semmi édesség…

Tegnap hoztam pilótakekszet.

Tudom. Elfogyott. Jaj, istenem…

Egy nap alatt megetted?

Pedig akartam, hogy… Nem igaz.

Jó, akkor adsz pénzt, majd hozok visszafele. Úgyis lekísérem majd a srácot.

Hát valamit… Hát éhen halnak.

Dehogy halunk.

Nem?

Nem halunk.

Nem éhes?

Nem.

Majd szól. Nem egy olyan gyerek, úgy nézem, aki…

Tessék?

Mért lennék éhes, hát nem ettem?

Nem értem.

Hát ettem. Az elég volt nekem egyelőre.

De ő nem evett.

De, most mondta, hogy evett.

Reggelizett otthon legalább?

Igen.

Mért, úgy néz ki, mint aki nem reggelizett? Bár lennék ilyen kondícióban, mint ő.

Nincs ott. Azt hittem, hogy itt van.

De mi?

Nincs semmi.

Megetted?

Úgy látszik, megettem.

Jó, akkor adjál pénzt…

Ha tudom, meghagyom.

…adjál pénzt…

Szívesen.

…adjál pénzt, holnap úgyis hozok, azt’ hozok csokit visszafele!

Mi?

Amikor lekísérem a srácot, adjál egy kis pénzt, tudom, hogy még van, és akkor hozok valami csokit.

Hát de megéhezik.

Nem! Hozok neked csokoládét.

Jól van, és őneki? Valamit vegyél majd. Nem?

Kaptam teát.

Az elég?

Persze.

Kérdeztem tőle.

Jó. Jaj, Zsolti, Zsolti. Ha így tudom…

Mit tudsz így? Jó.

Akkor csináltam volna valamit.

De nem k…

Azt hittem, hogy egy óra. Mondom, jól van, hát beszélgettek.

Mama!

Igen?

Akkor adjál pénzt, holnap úgyis ad a Papócsi.

Jó.

Akkor hozok majd csokoládét.

*Kimegy*

Na.

*Visszajön*

Valamit vegyél. Mert éhes lesz. Jó? Valamit vegyél.

Ki lesz éhes?

Hát a… Na.

Na. Azért mondom…

Azt hittem, hogy megvan. Ja, azt reggeliztem. Jaj, istenem. Persze. Na.

Jó. Mit hozzak?

Valamit hozzál neki is, hogy mikor lementek…

De…

Enni valamit. Azt hozzál. Nekem nem kell semmi. Van minden holnapra. Van ennivalónk.

Csoki? Nem kell?

Mi?

Hozok egy csokit neked. Nekem más nem kell. Majd holn…

De valamit neki, na, mi az az… Nem szendvics. Mit szoktál venni?

Sört.

Mi?

Sört.

Ja! (nevet) Hát van friss virsli.

De nem vagyok éhes egyáltalán.

Nem éhes? Jól van…

Mama! Ha nem erőltetik… Na. Tudod, hogy én se szeretem, amikor tömnek.

Én meg iszok ilyen italt.

Igyál olyan izét.

Vitamint iszok.

Igyál vitamint.

Meg be kell vennem egy gyógyszert, azért jöttem. Sajnos.

Az nem gyógyszer, az sima C-vitamin. Az nem árt.

Jól van. Elbeszélgettek.

Ez a sör meg tele van kalciummal meg káliummal meg magnéziummal.

Tessék?

Semmi.

Nem hallom, ugye tudod? Sajnos sok baj van avval, hogy nem hallok. De mindig hirdetik ingyen a hallásra a mit tudom én, tudod…

Jaaaj, hagyjál már ezzel a hülyeséggel.

Hát igen. Na.

Ingyen…

Erre vizet engedek… Egyem meg, megéhezik itten.

Majd szól, ha éhes. Felnőtt gyerek.

Valamit vegyél Zsolti oda!

Jó, majd valamit veszek oda.

Na.

Na.

Van a kisközértben olyan…

Van a kisközértben minden. Még heroin is.

Valami olyan, amit ehet…

Jó.

Szoktak…

Jól van, mama, nem fog éhen halni!

Jó.

Na.

Nehogy rosszul legyen, hogy éhes.

*Kimegy*

Szegény. Jaj, istenem. Mióta fater meghalt, azóta így élünk.

Hét éve itt gondozod?

Hát az nem úgy volt. Három évig itt lakott a bátyám, pont elvált a feleségétől. Mióta vagyok itt? Két éve.

Akkor nem egyedül kell tartanod a frontot.

Nem, csak akkor még nem volt ennyire… Nehéz, mert félig megsüketült, meg nyolcvanhét éves. Agyér-elmeszesedés, elfelejt már dolgokat. Hát, ez van.

Szeretnéd, ha felváltanának, hogy egy kicsit te is kúráltasd magad.

Nem akarom, hogy leváltsanak. Mondtam, hogy gyerekek, ezt rendbe kell rakni, mert rámegy az ízületeimre, már rá is ment. Két hétre be kell mennem a kórházba, ott rendbe is raknak. Pécsett úgy indítottak, hogy beraktak a bőrklinikára, két hét alatt rendbe raktak, és úgy vittek át a rehabra. Elmúlik ez hamar, hogyha az ember nem idegeskedik.

Nem félsz a térdműtéttől?

Mi, az a kis porc? Hagyjál már. Futballoztam húsz évig. Két bokaműtétem van. Egy csípőprotézisem. Mondjam tovább? Ilyen kis apró műtét, egy porcműtét? Befekszem egy nap, két nap múlva kiengednek. És nekem megvannak a jó orvosaim.

Ezek a betegségek…

Ez genetika. A pikkelysömör az genetika, mind a három bátyámnak az van. Anyámnak nincs, apámnak nincs, valamelyik nagyszülőnek volt. Az ivás erre rásegít. Ne kamuzzunk, hogyha megint elkezdenék kannás borozni, akkor megint kivirulnék, mint a tubarózsa. A múltkor láttad, hogy nézett ki a fejem. Most már ahhoz képest szerintem ideje lenne fodrászhoz elmenni…

Nem érzed úgy, hogy a kinézetedre vigyázni kellett volna?

És ha én azt mondom neked, hogy nézzél meg augusztus végén?

Akkor jobb lesz?

Én csak ennyit mondok. Nem ígérek semmit, mert az ígéret olyan, mint a segg, ahogy Süpi barátom mondaná, mindenkinek van belőle. Én nem ígérek semmit, én tudom, hogy mit kell érte tenni. Nem garantálom, hogy kilábalok, mert ez olyan dolog, hogy már nem vagyok húszéves, nem vagyok harminc, de azért hatvan se vagyok. A szomszéd úgyis fodrász volt, az levágja a hajam, veszek egy kenőcsöt, amikor megjön az ösztöndíjam, az nyolcszáz forint, azt’ amikor úgy döntök, hogy bemegyek két hétre, maximum akkor ott maradok háromig. Nem tudom. Olyan arcom már soha nem lesz, mint volt. De olyan se lesz, mint egy hónapja láttál. Ezt garantálom. Ez van.

*Őz anyja bejön*

Egész megöregedett az Orbán egy év alatt.

Mamika!

Igen? Azonnal.

Szarok az Orbánra!

Jól van. Adok egy darabka sült husit.

Nekem?

Igen.

Nekem ne. Én nem eszem húst.

Ne?

Ne.

Mama!

Mondom: megéhezik.

Nem fog megéhezni.

Jól van.

Nem szoktam megéhezni.

Ha elkíséred, itt van valami.

Van.

Jó. Jól van. Na. Na, kibeszélgették magukat?

Még nem.

Még mindig van?

Igen.

No, hát jól van. Akkor majd, majd eszik a Zsolti, ha visszajön.

Ez fog történni.

Van egy lábas rakott krumpli, azt is. Minden.

Jó. Na. Fölidegesítesz, hozok két liter kannás bort.

Egész nap volt mit beszélgetni. És jól beszélgetett a Zsolti? Jól?

Jól.

*Kimegy*

Na. Hát szegény. Így kell elviselni. Na, úgyhogy én két hónapja semmit nem adtam magamnak. Aztán rájöttem, hogy baszd meg, ez a kurva lemez. Meg hát azért na. Ági is rendbe jöhet.

Rájöttél, hogy van miért élned?

Így van. Körülbelül. Nem akarok nagy szavakat. Hát, igen. Megpróbálom. Az augusztus végét csak azért mondtam, mert általában azt tudják, hogy augusztus 5-én van a születésnapom, és akkor utána egy hónapig részeg szoktam lenni. Na, most ezt megpróbálom elkerülni.

Ha Ági kikerül a kórházból, mi lesz?

Nem tudom, mi lesz.

Nem látsz előre néhány évre?

Nem látok előre néhány évre. Nem tudom, mert holnap is történhet bármi, az is lehet, hogy két évig élek még, az is lehet, hogy nyolcvanéves koromig, csak úgy nem akarok megdögleni, hogy élőhulla legyek, aki már tényleg semmi értelmét nem látja az életének. Én még valamit látogatok.

Nem aggódsz.

Dehogynem aggódok. Csomó minden miatt aggódok.

Csak magad miatt nem?

Mindenki aggódik maga miatt. Bármelyik pillanatban fölborulhatok, bár a belső szerveimet átvizsgálták, semmi bajuk elméletileg. Egy porcműtét lesz. Az tényleg semmi, ahhoz képest, hogy tizenhatfele volt törve ez a csuklóm, úgy műtötték, közben vették észre, hogy négy ín még el van szakadva. Olyan aranyos volt, tolt ki az ápoló: „Nem fáj?” Mondom: „Nem.” Azt mondja: „Majd fog.” Ahogy kiment a lidocain, fölkeltem olyan éjfél körül, és ezek már kiadhatták az utasítást, mert protekciósan kerültem be, mert a Vera, aki itt a főnővér, osztálytársam volt, és a legjobb dokinőhöz, Dr. Lévai Katalinhoz utalt be. Azt mondta, Zsolti, ezt meg kell műteni, vagy pedig nem fogsz gitározni. Így fog lógni a kezed. Mondom, műtét, már megint? „Kell vagy nem?” Hát csak akarok még gitározni, jól van. Bementem a Merényibe, és azt mondta a Vera, hogy de ez egy olyan orvosnő, hogy meg ne próbáljak paraszolvenciát adni, mert akkor nem műt meg. Hát, mondom, akkor mit csináljak? Ne csinálj semmit, menj be. Jó. Jól berúgtam még aznap este, bevettem négy algopyrint, másnap jelentkeztem időben, megláttam a Merényit, te jó isten, mondom, itt én egy percet se. De azért bejelentkeztem, megkérdeztem a doktornőtől: „Nem lehetne még egy napot? Jó, akkor lefekszem.” Puff, bebaszták az andaxint, másnap meg is műtöttek, öt nap múlva ki is engedtek. Még egy csavart ki kell innen venni. Az, hogy az ember nem aggódik magáért, az nem igaz. Mert én belegondoltam, hogy nem gitározhatok, hát, inkább fogom magam, fölmegyek a legfelsőre, aztán le.

A rocknroll húz ki mindenből.

A rakenroll, meg az, hogy azért a barátok csak kitartottak mellettem, bármilyen fasz voltam, mert voltam olyan fasz sokszor… Csak mostanában annyit megtanultam, hogy… Pedig hívtak például fél tizenkettőkor, hogy menjek a Batthyány térre, fizetik a taximat, menjek inni. Dehogy megyek gyerekek én most. Annyit megtanultam, hogy ha én nem tudok örömet szerezni az embereknek, csak hallgatom őket, inni már nem akarok annyira, mert mit tudom én, ez van vagy az van, akkor inkább nem megyek sehova.

Csömör?

Ez nem csömör. Van, amikor olyan kedvem van, hogy lefürdök gyorsan, elindulok. Csak mostanában a városba nem volt nagyon kedvem bemenni. De a többiek is így voltak vele, ez most valahogy ilyen időszak. Jó, hát az egyik válóperes, Rósz Gyurika, Pedro az vidéken dolgozik most éppen, egyedül meg most minek menjek? Úgy, hogyha ismerkedni nincsen kedvem senkivel, olyan zenekar játszik, ami nem érdekel. Nagyon kevés zenekar van mostanában. Na, visszakérdezek: mondj már egy olyan zenekart a Hiperkarmán kívül, aki szerinted jelentős.

Nehéz.

Mondj egyet. Én nem tudok.

Republic?

Semmi bajom vele. Egyszerű, primitív, pontosan behatározott zene. Nem megyek csápolni, de egyben van.

Kiscsillag?

Azon csak röhögtem. Mi a különbség a Kispál meg a Kiscsillag közt? Az, hogy nincs benne a Kispál. Semmi más. Elhallgatom a Kiscsillagot. Lovasi így talált kiutat, vicces. Lovasinak vannak ilyen húzásai. Érdekes, hogy a Republicot felvetetted. Nem ez a kultúrkör, ez az undergorund. Más zenekar… Akit most nagyon felizéltek, az a Magna Cum Laude, azzal ki lehet kergetni a világból. Komolyan. Meghallom a csávó hangját, meg ezeket az ostoba szövegeket… És látod, bejött nekik.

Quimby?

Hibátlan. Kiss Tibivel elég jó barátok vagyunk, nem ettől jó a Quimby, de jók a lemezek. Kész. Szeretem az így megkomponált zenét. Spontán is, de nincs agyon játszva. Amikor kell, megszólal a Kárpáti trombitája. Hú, azzal egyszer hogy berúgtunk Hollandiában, azt a kurva. Hát, igen. A Kiss Tibi időben abbahagyta.

Szövegcentrikus a Vidámpark?

Nem értek egyet a kifejezéssel. Szöveg és zene, mind a kettő legyen ott.

*Őz anyja bejön*

Mamikám! Drága!

Még beszélgettek. Jól van. Tudom. Igaz, hideg, de szoktunk hidegen enni.

 Én nem kérek, köszönöm.

Palacsinta.

Nem vagyok éhes.

Éhes lesz, megfájdul a gyomra.

Dehogy fog, ettem, mielőtt idejöttem, ebédeltem is. Reggeliztem és ebédeltem.

Jól van, Zsolti, jól van.

Mamika!

Jó, majd este fog fájni a te gyomrod is.

*Kimegy*

Kiket tartasz jó szövegírónak?

Egyértelműen Lovasi, Lukács, Bérczesi, Bereményi, Menyhárt, Pajor, korai Sziámi, a Kontroll Csoport hibátlan volt. Müller nem véletlenül hagyta abba. Viszont most csinált egy egész jó zenekart. Ő is egy nagy túlélő különben. Észrevette, hogy elfogyott a közönség, mert nem volt hiteles. Meg nem volt jó az utolsó két lemez. Szar volt. Víg, főleg a Fény közepe a sötétség kapujában. Tudod, miről szól? Négy lánya volt a Miskának. Ötödikkel volt terhes a felesége. Valamin bekattant, és a metró alá vetette magát terhesen. Így kell megítélni a Miskát: így is talpon van, nem úgy néz ki, mint egy teliszart búvárruha, csinálja a dolgát. Nem is csinálta egy jó darabig a zenekart. Aztán megint csinálta. Neveli a négy lányát, anyagi problémái nagyon nincsenek, a filmzenékből, a Sátántangó, mit tudom én. Nem is sajnálom tőle. Egy rendes ember a Miska. Hát, én nem tudom, látod, na, ezt a helyzetet nem tudom, hogy tudnám kezelni.

*Őz anyja bejön*

Még egyszer bejössz, baszd meg…

Nem jövök többet, csak ezt beviszem. Kezdődik a izé. A Tenkes kapitánya.

Jól van, mama, csak most már…

Na.

Na. Mindjárt befejezzük, aztán na.

*Kimegy*

Hasonló élmény lehetett, amikor az apád meghalt.

Hú, az kemény volt.

Az Apa című dalban leírtak igazak?

Az úgy volt.

Szép dal.

Szép.

Bensőséges dal, bátorság kellett, hogy fölrakd a lemezre.

Gondolkodtam én is sokat rajta, de ennek helye van a lemezen. Ja, ígértem az Elévült. Úgy képzeld el, kinn voltunk az Ágival Törökbálinton, Barcelona-meccs volt, nálam az szent dolog. És valamit morgott az Ági, én meg mondtam, hogy legalább meccs közben hagyjál már békén, basszameg, valami ilyesmit. „Az a kurva Barcelona, az mindennél fontosabb!” Mondom, ez nem igaz, baszd meg. Na, jól van, nyár volt, gyorsan lerohantam, azt’ megnéztem a kocsmában, volt még harminc perc. Másnap megírtam az Elévült. Ez tényleg szép szám lett.

Elévül végül ez az év is
És felépül bennünk a leépülés
Eloszlik, aztán szertefoszlik
Testünk minden szelíd titkos rejtekén
Mert megtámadják a feltámadást
És eltörlik a feltörést
De ha ez se elég,
Mit csinálnak velünk?
Majd törvénnyé teszik az eltűnést. 
Hát feküdjünk le inkább a fűbe,
Ha már a nyár mégis ide talált
És ha itt volt, hozott magával téged,
Hogy szopathassuk még kicsit a halált
Tűz a tűzbe, vér a vérbe
Látták ezt már mások is valahol
De ha esteledik, és beborul az ég
Legfeljebb vihart nézünk majd az ablakból
A horvátoknál bajnok lett a Dinamo Zagreb
A szerbeknél a Partizan Beográd
A cseheknél a Slavia Praha
És tudod, hogy a sör ott még mindig nem drága
Hát irány inkább Szentpétervár
De tudod, hogy ott nem a Szent Péter vár
És tudom, hogy mit játszott a Barce
Hát foglalkozz inkább a jó anyáddal, édes
Édes, édes, ha itt vagy, édes
Minden édes

Sok kedvencem van az új lemezről, de talán ez az, ami odabasz úgy igazából.

2012. 03. 15.